Oldalak

2012. július 30., hétfő

Fűszeres sóban sült csirke



A sóban sütést már évszázadokkal ezelőtt ismerték, az egyik legjobb módszer az egészben sült szárnyasok, halak elkészítésére. Nem kell megijedni, az étel egyáltalán nem lesz sós a tömérdek sótól, viszont a sült megőrzi az ízét, szaftosságát. A sóburokba kevert fűszerek pedig még finomabb aromát adnak a benne sülő ételnek.

Hozzávalók:

1 egész csirke
1 fej fokhagyma
1 darab lime (ha nincs, citrom is megteszi)
pár darab friss rozmaring ág
1 teáskanál római kömény
2 evőkanál olívaolaj
1 kg nagy szemű, tengeri só

Elkészítés:

A jól megmosott, megtisztított csirke hasüregébe félfejnyi, pucolt fokhagymagerezdeket, lime cikkeket, rozmaring ágat teszünk, és kívül-belül bekenjük egy kevés olívaolajjal.
A tengeri sót a maradék fokhagymagerezdekkel (pucolva, egészben), rozmaringgal, római köménnyel összekeverjük, majd egy nagyobb tepsi aljára szórjuk a sót, ráfektetjük a csirkét. A csirkét is bevonjuk sóval, kb. 1 cm vastag legyen a kéreg. Olívaolajos vízzel spricceljük meg, majd 180 fokos sütőben kb. 1,5 óra alatt süssük készre (függ attól, hogy milyen nagy volt a csirkénk).








2012. július 28., szombat

Szedres rizskocka


Elkezdődött nálunk a szederszezon! Gyönyörű, nagy szemű, tüske nélküli szedrünk van, már jó pár éve ültettük a bokrot, amikor ideköltöztünk.


Pár gondolat a szederről:

Az ókori görögök és rómaiak a szedret leginkább orvosságként alkalmazták. Leginkább a köszvény gyógyítására használták, de más betegségeket is gyakorta kúráltak szederrel. A szeder azonban nem csak az ókorban, hanem később is kelendő gyógynövény volt. Bélproblémák és láz kezelésére, valamint kelésekre és torokgyulladásra is alkalmazták.  A gyógyászatban azonban elsősorban  nem a bogyót használták, hanem a bokor gyökerét, kérgét, sőt még a levelét is. Az ezekből készített teával próbálták meggyógyítani például a szamárköhögést is.
A 16. században az európai doktorok a szeder levét fertőzések kezelésére használták, míg a fa porított kérgét fogfájás enyhítésére vetették be. Az 1696-os londoni Gyógyszerkönyv szerint a szederből készített bort szíverősítőként alkalmazták, és egy 1771-ből ránk maradt dokumentum szerint a szederfőzettel fekélyeket is jól lehetett kezelni.
A szeder a mai napig javasolt azoknak, akik mellhártya- vagy tüdőgyulladásban szenvednek, hatékonyan segít leküzdeni a rákos megbetegedéseket, és jótékonyan hat a szív- és érrendszeri problémákra, valamint a cukorbetegségre.
Mivel az érett szeder jóízű, így a nemes gyógyászati célok mellett már a középkorban is ették, és süteményekhez, ételekhez is felhasználták. Ám a gyógyászat és a konyhai felhasználás mellett a szedret a tüskéi miatt is nagyon kedvelték, gyakorta ültették falvak, házak köré, hogy távol tartsa a hívatlan látogatókat.
A szeder vitaminokban igen gazdag, megtalálható benne az A-, B1-, B6- és C-vitamin, ezen kívül káliumot, kalciumot, folsavat, magnéziumot és vasat is tartalmaz. Mint a legtöbb fekete bogyós gyümölcs esetében, a szeder is igen gazdag flavonoid forrás. Rostjai az emésztést segítik, sőt a szederlekvár hagyományosan hashajtóként is használható.
A szedret érdemes nyersen fogyasztani, de készíthetünk belőle lekvárokat, szörpöket, süthetünk vele különféle pitéket. Nagyon jó alapja a clafoutis-nak, a cobblernek és a crumble-nak. Gyümölcslevesekbe is kiváló, fanyarságának köszönhetően mártás formájában jól társítható sült húsokhoz. Vásárláskor mindig fényes, hibátlan szemeket válasszunk, és felhasználás előtt alaposan öblítsük át. (Forrás: Mindmegette.hu)

Most ezt a finom, tejberizzsel kombinált süteményt hozom, amit már tavaly is sütöttem, az idén kicsit variáltam rajta.

Hozzávalók:

A tésztához:

2 tojás
4 dkg cukor
4 dkg liszt

A krémhez:
1 l tej
30 dkg (kerek szemű) rizs
1 cs. vaníliás cukor
5 dl tejszín
8 dkg cukor
2 ek. zselatin (főzős)
10 dkg szeder (tehetünk a krémbe is)
2 dl szederlé vagy málnalé (opcionális: vízzel is lehet, de akkor nem lesz olyan élénk színe a tetejének)
egy csipet só
1 cs. piros színű tortazselé

Elkészítés:

A piskótához az egész tojásokat a cukorral, gépi habverővel előbb lassú fokozaton elkeverjük, majd magasabb fokozaton sűrű habbá verjük. Végül hozzáadjuk a lisztet, elkeverjük óvatosan. A tésztát sütőpapíros, kb. 20 * 30 cm-es tepsibe terítjük, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük (tűpróbával ellenőrizzük). A tésztát emeljük ki sütőpapírostul, vegyük le róla a papírt, és hagyjuk kihűlni.
A tejben, pici sóval puhára főzzük a rizst, majd a végén hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot. Elkeverünk benne két evőkanál feloldott zselatint (pár evőkanál hideg vízzel elkeverjük a zselatint, majd felmelegítjük, hogy feloldódjon, de forrni nem szabad, mert nem köt meg!), majd langyosra hűtjük.
A tejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan a kihűlt tejberizshez keverjük. 



Ugyanabba a tepsibe helyezzük a piskótát, amiben sütöttük. A rizses krémet egyenletesen elterítjük a piskóta tetején, és kb. 30 percre a hűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen. Variálhatjuk úgyis, hogy a rizses krémet két részletben tesszük rá, középre pedig szeder kerül.



Közben a tortazselét elkészítjük a tasakon feltüntetett előírás szerint, keverhetünk bele szederlét is, ezzel csökkentve az előírt víz mennyiségét.
A rizses krém tetejét kirakjuk szederrel, bevonjuk a tortazselével, és tálalásig további 2 órára visszatesszük a hűtőbe.


Kockákra vágva szeleteljük. 


A tejberizs szeder nélkül










Joghurtos szederleves (főzés nélküli)


Ismét melegszik az idő, így aktuálissá válik valami hűsítő, nyers gyümölcsleves. Nagyon finom a szeder-narancs-körte kombináció, érdemes kipróbálni. A körte kicsit lágyítja, selymessé teszi a szeder fanyarságát, próbáljátok ki!

Hozzávalók:

40 dkg szeder
6 dl natúr joghurt
1 (bio) narancs héja
3 dl narancslé + a narancs kifacsart leve
12 dkg porcukor (ízlés és szeder függvénye)
2 db körte

Elkészítés:

A szedret megtisztítjuk, néhány szép szemet félreteszünk a tálaláshoz. A narancsot forró, folyó víz alatt kefével megsikáljuk.
A szedret a joghurttal, a narancslével, a porcukorral együtt habosra turmixoljuk. 1-2 órára behűtjük.
Tálalás előtt a körtéket megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk, és vékony szeletekre vágjuk. A levest hidegen, a körteszeletekkel, a narancshéjjal, a félretett szederszemekkel díszítve tálaljuk.





2012. július 25., szerda

Sacher-muffin avagy klasszikusok új ruhája (SAD 7.)


A „Süss, alkoss, díszíts!” (SAD) 7. fordulójára készítettem ezt a csupa csoki muffint. Az aktuális forduló háziasszonya a Katucikonyha blog írója, és a témája: klasszikusok új ruhában, azaz klasszikus sütemények, torták "újraöltöztetése" volt a feladat. Korábban már több édességet is "átruháztam", pl. készült már nálam zserbógolyó Lúdláb alagút és Fekete-erdei meggyes alagút is. Most egy egyszerű muffinra maradt időm, amit már egy ideje szerettem volna kipróbálni!

Hozzávalók:
12 darabhoz

A tésztához:
10 dkg étcsokoládé
10 dkg margarin/vaj
2 tojás
15 dkg kristálycukor
10 dkg baracklekvár
15 dkg finomliszt
1 kiskanál sütőpor

A tetejére:
baracklekvár

A csokoládémázhoz:
10 dkg étcsokoládé
2 dkg margarin/vaj
5 dkg fehér csokoládé
1 evőkanál főzőtejszín

Elkészítés:

A muffintepsi mélyedéseit papírkapszlival kibéleljük (a szilikonos formát nem szükséges).
A darabokra tört csokoládét a margarinnal/vajjal együtt megolvasztjuk, vízgőz fölött. Majd félretesszük kihűlni.
A tojásokat a cukorral, egy robotgéppel habosra keverjük, majd fakanállal hozzádolgozzuk a margarinnal/vajjal olvasztott csokit és a baracklekvárt. A lisztet a sütőporral összeforgatjuk, és az előzőekhez keverjük.

A formákat ¾-éig megtöltjük a csokis masszával, majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 25-30 percig sütjük (tűpróbával ellenőrizzük!).

A kihűlt muffinokat baracklekvárral megkenjük, és behűtjük, hogy a máz könnyebben megdermedjen rajta. A csokoládémázhoz a darabokra tört étcsokoládét a margarinnal/vajjal vízgőz fölött fölolvasztjuk, és amikor langyosra hűlt, megkenjük vele a muffinok tetejét.


Közben a fehér csokit a tejszínnel felolvasztjuk, és a muffinok tetejére csurgatjuk.
A fehér csoki helyett cukormázzal is díszíthetjük a muffinokat.













2012. július 17., kedd

Fehér csokis sajttorta ribizliöntettel (sütés nélküli)


A ribizlis édességek sorát lezárva ezt a fehér csokis sajttortát hozom. Már régen szerettem volna készíteni sajttortát (jajhhh, mennyi minden vár a sorára!), és a BBC GoodFood Magazin egyik számát lapozgatva, "beleszerettem" ebbe a csokisságba. Eredetileg áfonyönttetel készült, de áfonya nem termett nálam kilószámra, így lett rajta ribizli!

Hozzávalók:

Az alaptésztához:

22,5 dkg zabos keksz (én csokisat használtam, de lehet kókuszos is)
10 dkg olvasztott vaj

A sajtkrémhez:

30 dkg fehér csokoládé
20 dkg lágy, natúr krémsajt
2,5 dkg porcukor
5 dl zsíros tejszín

A ribizliöntethez:

35 dkg ribizli
10 dkg porcukor

Elkészítés:

Béleljünk egy 23 cm átmérőjű, legalább 4 cm mély formát sütőpapírral. Daráljuk finomra a kekszet, és keverjük össze az olvasztott vajjal. Kanalazzuk a forma aljára, és nyomkodjuk bele. Amíg elkészítjük a sajtkrémet, tegyük a hűtőbe.


Olvasszuk meg a fehér csokoládét gőz fölött, hagyjuk kihűlni. Keverjük össze a sajtkrémet a cukorral, majd forgassuk bele a kihűlt, olvasztott csokiba. A tejszínből verjünk habot, majd keverjük ezt is óvatosan a sajtkrémbe. Kanalazzuk a kekszrétegre, és simítsuk egyenletesre a tetejét. Tegyük hűtőbe 2-3 órára.


Tegyük a ribizlit, a porcukrot, 4 evőkanál vizet egy kis lábosba, és lassan melegítsük fel, amíg a cukor elolvad, és a ribizli megpuhul, de ügyeljünk, hogy ne főjön szét!
Kanalazzuk ki egy külön tálkába a ribizlit, és csak a szirupot főzzük egy kicsit sűrűbbre további 5-6 percig. Ha kész, öntsük vissza a ribizlire, és hűtsük ki.
Tálaláshoz vegyük ki a formából a sajttortát, majd kanalazzuk rá a hideg, gyümölcsös szirupot.

Készíthetjük bármilyen bogyós gyümölcsből idény (és igény) szerint: áfonyából, szederből, málnából stb. A cukrozásnál figyeljünk, mert nem mindegyik gyümölcs egyformán édes!

A recept a BBC GoodFood 2012. júniusi számából származik.











2012. július 12., csütörtök

Cukkinis sütemény



Na, kérem, ezek után tényleg azt vallom én is, hogy cukkiniből aztán mindent lehet!
Ne riadjon senki vissza a cím olvasása után, az íze hasonlatos a répatorta/muffin ízére, kiváló a fűszerezése, kedvenc fűszereim egyike, a fahéj is "szerepet" kap ebben a sütiben. 
Tavaly kaptam ezt a receptet az utcánkban lakó könyvtárosunktól, és most került "terítékre" nálunk a desszert. Ezúton is köszönet a receptért Orsinak!

Hozzávalók:

4 db tojás
1 cs. sütőpor
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
1 cs. vaníliás cukor
30 dkg kristálycukor
40 dkg hámozott, magozott, durvára reszelt cukkini (tisztítva mérve)
35 dkg rétesliszt
10 dkg darált dió
10 dkg mazsola
2 dl napraforgó olaj
csipet só
csapott kávéskanál fahéj, késhegynyi őrölt szegfűbors

Elkészítés:

A cukkinit meghámozzuk, magozzuk, lereszeljük.
A lisztet elkeverjük a dióval, sütőporral, szódabikarbónával, fűszerekkel.
A tojásokat habosra keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk az olajat is.


Hozzákeverjük a cukkinit, ha levet eresztene, kinyomkodjuk, majd beletesszük a lisztes keveréket is.


Zsiradékkal kikent, lisztezett tepsibe/muffin-/szuflé formába öntjük.


180 fokra előmelegített sütőben kb. 45-50 percig sütjük (a formától függ).


Hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük, ízlés szerint porcukorral megszórva tálaljuk.
Folpackba csomagolva sokáig eláll, feltéve ha marad!

Az eredeti receptben mazsola is szerepel, de nálunk kimarad, mert a gyerekek nem szeretik a sütikben.














Fekete-erdő lekvár


Mielőtt meggyhez jutottam volna, már előre elterveztem, hogy ilyen lekvárt szeretnék készíteni majdan, nagyon megmozgatta a fantáziámat. Több Facebook-os csoportban is szó volt róla a szezonban, és egy régi Dr. Oetkeres befőzési receptgyűjteményben is rábukkantam. Merthogy befőzési lázban égünk a Befőzünk! nevű Facebook csoportban: vállaltuk, hogy 12 hónapon keresztül minden hónapban befőzünk/tartósítunk valamit. Ez nem verseny, nincs nyeremény, "csupán" egy kihívás, magunkkal szembeni elvárás, vagy ha úgy tetszik az ősi "gyűjtögetési" ösztön  modernkori kiélése.
Semmi különös nincs ebben a lekvárban: csak egy kis jó minőségű csokoládéval van megbolondítva a meggy, és máris ilyen különleges nevet kap(hat)!


Hozzávalók:

1 kg meggy (tisztítva mérve)
50 ml cseresznyepálinka (opcionális)
35 dkg kristálycukor
10 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú)
1 tasak Dr. Oetker dzsemfix 3:1-ben

Előkészítés:

A meggyet megmossuk, kimagozzuk, az előírt mennyiséget kimérjük, a kívánt állagra pépesítjük. A pálinkát kimérjük.

Elkészítés:

A gyümölcshöz adjuk a pálinkát, a dzsemfixszel elkevert cukrot.
Az elegyet kevergetve nagy lángon felforraljuk, ekkor hozzáadjuk a kockákra tördelt étcsokoládét, majd állandó kevergetés mellett legalább 3 percig zubogva forrni hagyjuk. Ha szükséges, a habot eltávolítjuk a tetejéről. Levesszük a tűzről, és azonnal tiszta, csavaros (melegített) üvegekbe töltjük. Lezárjuk a tetejével, és 5 percre fejtetőre állítjuk – ekkor vákuum keletkezik, amely légmentesen lezárja az üveget -, majd kihűlés után, dunsztolás nélkül mehet a lekvár a végleges helyére.


Puncsos meggylekvár


Jó kis családi programot találtam ki magunknak nemrégiben, az egyik vasárnap estére. A nappalok nagyon forróak voltak, így este mentünk el meggyet szedni az öcsémhez, mivel úgy tudtuk, hogy bőven termő fa fogad bennünket. Megérkezésünk után meglepődve tapasztaltuk, hogy "szedhető" meggy már alig van a fán, vagy csak olyan helyen, ahol daruval tudtuk volna csupán elérni ... de azért mindhárom gyerkőc a fán csüngött, így jó móka volt számukra!  A végeredmény: 1 kg (tisztított) meggyből puncsos meggylekvár, másik 1 kg-ból Fekete-erdő lekvár és még 1,5 kg-ot le is tudtam fagyasztani:-)! Ennél sokkal többre számítottam, mielőtt elindultunk, de azért nem vagyok telhetetlen: meggyből többféle lekvárt is meg tudunk kóstolni a télen... ha addig marad belőle:-)!
Most jöjjön a puncsos meggylekvár receptje!

Hozzávalók:

1 kg meggy (tisztítva mérve)
2 dl vörösbor
½ kávéskanál őrölt fahéj
késhegynyi őrölt szegfűszeg
1 tasak Dr. Oetker dzsemfix 3:1-ben
35 dkg kristálycukor

Előkészítés:

A meggyet megmossuk, kimagozzuk, a megadott mennyiséget kimérjük. Majd a gyümölcsöt pépesítjük, ízlésünknek megfelelő mértékben.

Elkészítés:

A kimért cukorból 2 evőkanálnyit elkeverünk a dzsemfixszel. Az elegyet a vörösborral és a fűszerekkel együtt a gyümölcshöz adjuk, majd az egészet erős lángon felforraljuk. Ekkor hozzáadjuk a cukor többi részét is, és további állandó keverés mellett legalább 5 percig zubogva forrni hagyjuk, majd a tűzről levesszük. Ha szükséges, akkor a habot eltávolítjuk a tetejéről. Az elkészült lekvárt tiszta, csavaros üvegekbe töltjük, és lezárjuk, 5 percre fejtetőre állítjuk.
Kihűlés után – dunsztolás nélkül - mehet a végleges helyére.

Nem kell aggódni az alkoholtartalom miatt, mert az a forralás következtében elillan. Így bátran fogyaszthatják gyermekek is.




2012. július 10., kedd

Fetás rukkolás pite (quiche) - Mindmegette nyereményfőzés a Chefparade Főzőiskolában




A Mindmegette.hu online gasztromagazin egy legutóbbi receptversenyén részt vettem, és azon szerencsések egyike lehettem, akiket kiválasztott a zsűri, és nyertem egy Chefparade Főzőiskolás gasztrokurzust. Ezen a délelőttön egy komplett menüt készítettünk el: az előétel volt ez a  (francia eredetű) fetás-rukkolás quiche madársalátával, majd egy lazac steaket sütöttünk málnaöntetes nyári salátával, és végül  a desszert egy indiai eredetű édesség volt: sárgarépás halva - citrom sorbet-val.
Nagyon jól éreztem magam a kurzuson, sokat tanultam a Chefparade remek munkatársától, Bartal Sándortól, újabb gasztrobarátságokat köthettem. Iyenkor a párom mindig azt szokta mondani, hogy teljesen kicserélődve, feldobva érkezem haza, szóval jót tesznek ezek a kiruccanások!

A pitét otthon is elkészítettem, de úgy néz ki, hogy csak én leszek a "rajongója", mert a többiek tetszését nem nagyon nyerte el. Aki nem szereti a rukkolát (pl. a családban többen), akkor például spenóttal is lehet helyettesíteni, még egy kis pirított fenyőmaggal megspékelve.

A recept itt található a Mindmegette honlapján.

Hozzávalók:
20 cm-es pite formához

Tészta:
30 dkg leveles tészta

Töltelék:

1,5 dl tejszín
25 dkg friss rukkola
3 gerezd fokhagyma
½ szál póréhagyma vagy újhagyma
10-15 dkg feta sajt
3 db tojás
vaj
só, bors, szerecsendió

Elkészítés:

A tésztát sodrófával vékonyra nyújtjuk, vagy kézzel - az olajjal bekent - pités tálba nyomkodjuk, ha már nyújtott változatról van szó, és villával megszurkáljuk.

Vajat olvasztunk egy serpenyőben, beledobjuk a felkarikázott póréhagymát vagy újhagymát, kicsivel később az apróra vágott fokhagymát is. Ha összeestek, akkor rádobjuk a friss rukkolát, amit éppen csak megfonnyasztunk, sózzuk (a fetától függ, lehet már nem is kívánkozik bele több), fűszerezzük, majd hozzáadjuk a felkockázott fetát is.


A leveles tésztára simítjuk a fetás-rukkolás masszát.


A tejszínt és a tojásokat összekeverjük, és ráöntjük a fetás masszára.


180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Akkor sült meg tökéletesen, ha a teteje kezd megpirulni, de belül még nem teljesen kemény, kicsit rezgős. Picit hagyjuk kihűlni, és szeletekre vágva tálaljuk.  

Itthon ilyen lett:



Fotóbeszámoló a főzőkurzusról:



Lazac steak málnaöntetes salátával, zöldségropogóssal

Lazac steak másik tálalási fotója


Répás halva - citrom sorbet-val




Vidáman telt a főzés

Nem csak vegáknak:-)

A csapat:-)


Kóstolgattuk az eisberg önteteket





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...